Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sokan voltak kíváncsiak a szüreti felvonulásra

2013.09.23

szuretifelvonulas.jpgA program a Piróth Gyula Művelődési Ház előtt kezdődött, ahol a majosházi óvodások kezdték a műsort, ezt követték az egyesület táncosai, majd a Rozmaring Táccsoport előadását tekinthették meg az érdeklődők.

A műsorok után idnult a felvonulás körbe a településeh, ahol hat helyszínen kerültek bemutatásra a begyakorolt mozdulatok. Minden állomáson sokan várták a felvonulást és a táncosok bemutatóját.

A felvonulásra Dunavarsányból, Kiskunlacházáró, Szigethalomról és még Dömsödről is érkeztek lovasok és lovaskocsik, sajnos a településünkről csak kevesen képviseltették magukat.

A közel három órás program remek hangulatban telt, szerencsére az időjárás is nyárias volt.