Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Biztonságban a halottak napján

2013.11.01

halottak_napja.jpgAz ilyen tűzesetek kiváltó oka legtöbbször az, hogy az égő mécseseket vagy gyertyákat gyúlékony anyag közelében felejtik, a keletkező lángok pedig a különböző textíliákon (függönyön, asztalterítőn) keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire.

A temetőkben is legalább ennyire körültekintőnek kell lenni, mert ilyenkor nagyobb mennyiségben keletkezik hulladék, amelyet akár egy el nem oltott gyufa is lángba boríthat. Száraz idő esetén egy felboruló gyertya vagy mécses is elegendő ahhoz, hogy tűz keletkezzen, a szél a lángok továbbterjedését még meg is gyorsítja.

lakástüzek, illetve az azokból következő tragédiák elkerülhetőek a gyertyák, mécsesek helyének körültekintő megválasztásával. Minden esetben fontos éghetetlen anyagból készült alátétet használni, ezzel ugyanis megakadályozható, hogy a mécses vagy a gyertya átforrósítsa a környezetét. Célszerű azok közeléből minden gyúlékony anyagot eltávolítani, emellett figyelni kell arra is, hogy a mécsest, gyertyát stabil helyre rakjuk, ahol nem dőlhet fel, és ahonnan nem eshet le. E szabályok szem előtt tartásával megakadályozhatjuk a tűz keletkezését.
 

Forrás: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság