Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017 Szünidei Veszélyforrások

2017.06.18

A Majosi Tűzoltók idén is részt vettek a Dunaharasztiban évek óta megrendezésre kerülő „Szünidei Veszélyforrások” rendezvényen, ahol mintegy 40 gyerek fordult meg az állomáson, ahol egy akadálypályán kellet végigmenniük és egy tűzvédelmi tesztet kellett kitölteniük, illetve a kisebbek kifestőt színezhettek ki.

szunidei.jpgA rendezvény célja volt, hogy a gyermekeknek felhívja a figyelmet a szünidőben előforduló veszélyekre. A rendezvényen 8 állomás volt - tűzoltóság, közlekedési rendőrség, vízi rendőrség, vöröskereszt, stb. - ahol a diákok különböző ismeretekkel gazdagodtak és az adott terület szakemberei megfelelő információval látták el a őket.

A gyerekek a menetlevelüket minden állomáson alá kellett íratniuk és ez után vehettek részt a tombolán illetve az ajándék sorsolásokon.

A gyerekek nagyon élvezték az akadálypályát, sokan többször is végig mentek rajta. Volt egy kislány, aki nagy korában tűzoltó akar lenni, ő körülbelül tízszer teljesítette a pályát. A kvízkérdésekre is szívesen válaszoltak a gyerekek, sőt sok felnőtt is kipróbálta a tudását.

Az egyesület a Dunavarsány-Délegyháza ÖTE helyettesítése révén vett részt a rendezvényen, mert a Szünidei Veszélyforrások rendezvény egy időben van a Délegyházi Napokkal és a nekik ott kellett helytállnia, illetve ott tartottak egy bemutatót.

A gyerekeknek ez úton is kellemes és balesetmentes vakációt kívánunk.

További képek